Újabb Győzelem Dubaiban !!!

Orsinak sikerült megismételnie a bravúrt.
Ismét elsőként végzett a nemzetközi mezőnyben.

A hajtű, amivel elnyerte a trófeát, a balettos tervek alapján született. Egy lendületes tánc mozdulatot ábrázol. Az ébenfa
alapra  platina  fémmel  ötvözött  aranyból készítettük el a
formát,  amit  különleges, egyedi csiszolású akvamarinnal
és tengernyi apró gyémánttal díszítettünk.

 

Táncoló Gyémántok, nemzetközi körút

Soha eddig nem volt példa arra, hogy az ékszerek és a balett így
összeolvadjon. A Splendor - Ékszer és a Szegedi Kortárs Balett
most közös produkciót hozott létre, melynek premierjére 2013
áprilisban került sor. Nem várt mértékű sikere kapcsán most
nemzetközi körútra készülnek az alkotók és táncosok együtt.

A történetben a gyémánt születését követhetjük végig, amit a
négy őselem formál. A különböző elemek megjelennek a balett
mozdulatokból inspirált ékszer garnitúrákban, és a táncban.

55 díjnyertes tárgy világszerte

Orsi és Dani szenvedélyesen tervez és alkot.
Szívesen vesznek részt világversenyeken, ahol
-nemzetközi viszonylatban is- kiugróan
sok díjat nyernek el.

Két specialitásuk: a személyiségre tervezett, egyéni
tárgyak alkotása és a szoborszerű, térbeli tervezés,
mely igen ritka a "high-end" ékszerek világában.

Dubai ékszertervezői verseny,  1. díj

Nagyné Ráski Orsolya és Nagy Dániel, Dubaiban abszolut első
díjat nyert akvamarinnal és gyémántokkal díszített arany
ékszer különlegességükkel.

Ezzel az eredménnyel immáron az 54. trófeájukat kapták meg
a sikeres személyi ékszertervezők, akik sok tervezői és alkotói
versenyen indulnak világszerte, hasonló sikereket aratva.

Jegygyűrűk, eljegyzési ékszerek

"Imádjuk a munkánkat, mert hihetetlenül inspirál az alkotásaink
által fakasztott öröm. Csodálatos valakinek a boldogságához
hozzájárulni, és nagyszerű érzés, hogy a munkánk gyümölcse
a birtokos kiemelten megbecsült kincse lesz. Kivételes,
személyiségről, egyéniségről, kapcsolatokról, örömről,
szerelemről mesélő tartós érték, személyes szimbólum."

A gyermek születése az élet kiemelkedő pillanata

Az élet valóban maradandó és kedves pillanata a gyermekünk
születése. Ő általuk válunk szülővé, a kedvéért jobb emberré.
Ők adnak értéket az időnek, az élményeknek, a világnak.

Imádunk gyermek áldás által ihletett ékszereket tervezni.
Rejtett mondanivalójukkal, sokszor gazdagon formatervezett
tárgyak születnek, tele érzelmekkel, rejtett jelentéssel, és
tudjuk, hogy kiemelten megbecsült, szeretett alkotássá válnak.

Esküvői ékszerek

Több, mint egy évtizede készítünk jegygyűrűket,
karikagyűrűket, esküvői ékszereket. Élvezzük a
párokkal való közös tervezést, ötletelést, mely akár
1-2 órát is igénybe vesz. Fontosnak tartjuk a teljes
tájékoztatást, hogy tudatos döntések során fel tudják
építeni a Saját, személyes szimbólumaikat. Ezen az úton
pedig kézen fogva vezetjük végig őket. A megszülető
eredmény fakasztotta boldogság a mi legfőbb fizetségünk.

Egyéniségre tervezett műalkotások

Orsi és Dani specialitása a szoborszerű térbeli formatervezésen
kívül, a tárgyak személyessé tételének szokatlan mértéke.

"Olyan exkluzív szolgáltatást nyújtunk, melynek folyamán
megismerjük az ékszer viselőjét,személyiségét,küllemét,
stílusát, történetét, kapcsolatait, fontos szimbólumait,
és így olyan személyiségre szabott alkotás születhet,
mely amellett, hogy csodaszép ékszer, igazi személyes tárgy."

SplendorKapcsolat

Ékszer Történetek

Minden ügyfél igénye különbözik, ezért szükségszerűen minden Splendor ékszer egyedi. Kalandosan találnak ránk a világ minden pontjáról, így a kivételes minőségű, több generációs ékszerek története már születésük alatt is izgalmas.

Nem hagyományos ékszerüzlet a miénk, nem hagyományos alkotásokkal, történetekkel.

Alább megosztunk párat ezek közül.

Riccardo és Ivana

Egy napon levél érkezett Spanyol országból, melyben Riccardo írt, hogy segítsünk neki egy különleges eljegyzési gyűrű kitalálásában. Voltak konkrét elképzelései, kötöttségek, mert passzolnia kellett a már meglévő platina és arany karikagyűrűikhez a tervezett alkotásnak, de nem volt különösebb csapás irány, így ránk volt bízva, hogy megtaláljuk azt a személyes jellemzőt, amit az ékszerbe csempészve valóban személyes kedvenc lesz az eredmény.

Bővebben...

Eszterházy Hercegi Család ékszerei

Magyarország történelmében maghatározó szerepű és máig mindenki számára ismert név az főnemesi Eszterházy családé. Nemzetközi hírnevüket a híres süteményen kívül számos dolog hordozza világszerte.

Herceg Esterházy Antal és párja Svetlana hercegnő, először egy kisebb munkával talált meg minket, majd egyre komolyabb és jelentőség teljesebb ékszerek készítésével tiszteltek meg bennünket.

Bővebben...

Lionel különleges gyűrűje

Egy alkalommal az Egyesült Arab Emirátusokban, Abu-Dhabiban rendezett ékszerkiállításon találkoztunk, egy hazájában elhíresült ékszer-designer lánnyal és párjával. A standunknál kiállított különlegességeink nagy hatással voltak rá, ezért elhozta, és lelkesen mutatta be nekünk terveit, és hosszan beszéltünk az ízlés, a design, és a különleges ékszerek világáról. Kiderült az is, hogy a korábbi évek során többször szerepelt az Egyesült Arab Emirátusok színeiben azon a kiemelkedő ékszerversenyen, melyen mi is nyertünk díjakat regionális és nemzetközi szinten is: a Tahiti Gyöngy Trófeán.

Neki kellett valami különleges meglepetést készíteni, ami nem kis kihívást jelentett.

Bővebben...

Dan meglepetése

Egy napon különleges igénnyel keresett meg minket egy Dan nevű filmproducer az USA-ból. Feleségének szeretett volna egy kiemelkedő évforduló alkalmából egy ízléses, lágy ívekből építkező, igazán egyedi és személyre szabott, rubin ékszer családot ajándékozni, és a Splendor által képviselt egyedi design megfogta őt. Személyes találkozásra nem is került sor az állandó tengeralatti filmforgatások okán, de hosszas levelezésbe kezdtünk, melynek során felsoroltuk a lehetőségek széles körét, összehasonlítva azokat, megismertetve őket mélységükben is a megrendelővel, hogy az valóban értse, és tudja, hogy mit miért választ.

Bővebben...

© 1996-2015 - Minden jog fenntartva. Magyar  |  English  |  Русский  |  Deutsch          
PRESZTÍZS
Orsi és Dani, az ékszertervezők
Világbajnok műalkotások
A Splendor stílus
ÉKSZEREINK
Ékszerfotók
Érdekes történetek
Ékszertervezés
Ritkaságok
ÉKSZERFOTÓK
Karkötők
Brossok
Fülbevalók
Jegygyűrűk
Garnitúrák
Férfi Ékszerek
Nyakékek
Dísztárgyak
Medálok
Gyűrűk
Különlegességek
Karikagyűrű
SZEMÉLYES KAPCSOLAT
Kapcsolat
Rólunk
Aktualitások
Sajtószoba
MEGOSZTÁS
Facebook oldal
Megosztás Facebook-on