Újabb Győzelem Dubaiban !!!

Orsinak sikerült megismételnie a bravúrt.
Ismét elsőként végzett a nemzetközi mezőnyben.

A hajtű, amivel elnyerte a trófeát, a balettos tervek alapján született. Egy lendületes tánc mozdulatot ábrázol. Az ébenfa
alapra  platina  fémmel  ötvözött  aranyból készítettük el a
formát,  amit  különleges, egyedi csiszolású akvamarinnal
és tengernyi apró gyémánttal díszítettünk.

 

Táncoló Gyémántok, nemzetközi körút

Soha eddig nem volt példa arra, hogy az ékszerek és a balett így
összeolvadjon. A Splendor - Ékszer és a Szegedi Kortárs Balett
most közös produkciót hozott létre, melynek premierjére 2013
áprilisban került sor. Nem várt mértékű sikere kapcsán most
nemzetközi körútra készülnek az alkotók és táncosok együtt.

A történetben a gyémánt születését követhetjük végig, amit a
négy őselem formál. A különböző elemek megjelennek a balett
mozdulatokból inspirált ékszer garnitúrákban, és a táncban.

55 díjnyertes tárgy világszerte

Orsi és Dani szenvedélyesen tervez és alkot.
Szívesen vesznek részt világversenyeken, ahol
-nemzetközi viszonylatban is- kiugróan
sok díjat nyernek el.

Két specialitásuk: a személyiségre tervezett, egyéni
tárgyak alkotása és a szoborszerű, térbeli tervezés,
mely igen ritka a "high-end" ékszerek világában.

Dubai ékszertervezői verseny,  1. díj

Nagyné Ráski Orsolya és Nagy Dániel, Dubaiban abszolut első
díjat nyert akvamarinnal és gyémántokkal díszített arany
ékszer különlegességükkel.

Ezzel az eredménnyel immáron az 54. trófeájukat kapták meg
a sikeres személyi ékszertervezők, akik sok tervezői és alkotói
versenyen indulnak világszerte, hasonló sikereket aratva.

Jegygyűrűk, eljegyzési ékszerek

"Imádjuk a munkánkat, mert hihetetlenül inspirál az alkotásaink
által fakasztott öröm. Csodálatos valakinek a boldogságához
hozzájárulni, és nagyszerű érzés, hogy a munkánk gyümölcse
a birtokos kiemelten megbecsült kincse lesz. Kivételes,
személyiségről, egyéniségről, kapcsolatokról, örömről,
szerelemről mesélő tartós érték, személyes szimbólum."

A gyermek születése az élet kiemelkedő pillanata

Az élet valóban maradandó és kedves pillanata a gyermekünk
születése. Ő általuk válunk szülővé, a kedvéért jobb emberré.
Ők adnak értéket az időnek, az élményeknek, a világnak.

Imádunk gyermek áldás által ihletett ékszereket tervezni.
Rejtett mondanivalójukkal, sokszor gazdagon formatervezett
tárgyak születnek, tele érzelmekkel, rejtett jelentéssel, és
tudjuk, hogy kiemelten megbecsült, szeretett alkotássá válnak.

Esküvői ékszerek

Több, mint egy évtizede készítünk jegygyűrűket,
karikagyűrűket, esküvői ékszereket. Élvezzük a
párokkal való közös tervezést, ötletelést, mely akár
1-2 órát is igénybe vesz. Fontosnak tartjuk a teljes
tájékoztatást, hogy tudatos döntések során fel tudják
építeni a Saját, személyes szimbólumaikat. Ezen az úton
pedig kézen fogva vezetjük végig őket. A megszülető
eredmény fakasztotta boldogság a mi legfőbb fizetségünk.

Egyéniségre tervezett műalkotások

Orsi és Dani specialitása a szoborszerű térbeli formatervezésen
kívül, a tárgyak személyessé tételének szokatlan mértéke.

"Olyan exkluzív szolgáltatást nyújtunk, melynek folyamán
megismerjük az ékszer viselőjét,személyiségét,küllemét,
stílusát, történetét, kapcsolatait, fontos szimbólumait,
és így olyan személyiségre szabott alkotás születhet,
mely amellett, hogy csodaszép ékszer, igazi személyes tárgy."

SplendorKapcsolat

Eszterházy Hercegi Család ékszerei

Magyarország történelmében maghatározó szerepű és máig mindenki számára ismert név az főnemesi Eszterházy családé. Nemzetközi hírnevüket a híres süteményen kívül számos dolog hordozza világszerte.

Herceg Esterházy Antal és párja Svetlana hercegnő, először egy kisebb munkával talált meg minket, majd egyre komolyabb és jelentőség teljesebb ékszerek készítésével tiszteltek meg bennünket.

A patinás történelmi családnak birtokában lévő ékszerei, hagyományaik és örökségük lévén jellegzetes szín és formai világa van, családi címerrel, jellegzetes stílussal, melyek ma már történelmi kincsnek számítanak. Hogyan lehet felnőni egy ilyen feladathoz ? Szépen lassan, alázattal, és törekvéssel, hogy történelmi jelentőségűt alkothassunk magunk is.

Nem szokásunk a feladatokat gyorsan letudni, inkább a személyes és egyéni jelleget keressük, melytől sokkal értékesebb lesz az eredmény. Tehát múzeumba jártunk, olyan ékszereket és egyéb dísztárgyakat vizsgálhattunk meg, fényképezhettünk le, melyeket ki sem állítanak. Könyveket bújtunk, családi képek százait néztük át, festmények ékszer ábrázolásaiból értelmeztük újra a korabeli ékszereket, és leírások alapján tettük helyére ezek jelentőségét, funkcióját. Örömmel hallgattuk a hercegi pár beszámolóit, és ezek alapján kerestünk fogást a feladaton.

Svetlana örömmel vette ki a részét a tervezésből is, és így közösen rajzoltuk le az alapokat, és vitattuk meg a fontos funkcionális, kényelmi, küllemi és egyéb kérdéseket. Mivel szerettünk volna szokatlan trükköket alkalmazni, és formájában is modernebb, de klasszikus alapokon nyugvó, a család régi ékszereihez is illeszkedő dolgot tervezni, így a vártnál komolyabb kihívások elé kerültünk, sok esetben paradoxnak tűnő helyzettel szembesültünk. De természetesen megküzdöttünk velük, és reményeink szerint így válnak végül a mi alkotásaink is a történelmi család többi ékszereihez hasonlóan generációk büszkeségévé, és az ő történelmi hagyatékuk részévé.

Mára már barátainknak nevezhetjük Herceg Esterházy Antalt és Svetlana hercegnőt, sok esetben kapunk meghívást tőlük, és egy ilyen esemény alkalmával minden eddiginél közelebbi élményünk lehetett a klasszikus zenével, és annak személyességével. Orsit ez az impresszió úgy megihlette, hogy megalkotta: Szimfónia fantázia nevű garnitúráját, és az ehhez stílusban illeszkedő Szonett nevű karkötőjét is. Mindkettő nemzetközi első díjat nyert, és azóta is az egyik legnagyobb kedvenc minden kiállítás alkalmával.

© 1996-2015 - Minden jog fenntartva. Magyar  |  English  |  Русский  |  Deutsch          
PRESZTÍZS
Orsi és Dani, az ékszertervezők
Világbajnok műalkotások
A Splendor stílus
ÉKSZEREINK
Ékszerfotók
Érdekes történetek
Ékszertervezés
Ritkaságok
ÉKSZERFOTÓK
Karkötők
Brossok
Fülbevalók
Jegygyűrűk
Garnitúrák
Férfi Ékszerek
Nyakékek
Dísztárgyak
Medálok
Gyűrűk
Különlegességek
Karikagyűrű
SZEMÉLYES KAPCSOLAT
Kapcsolat
Rólunk
Aktualitások
Sajtószoba
MEGOSZTÁS
Facebook oldal
Megosztás Facebook-on