Újabb Győzelem Dubaiban !!!

Orsinak sikerült megismételnie a bravúrt.
Ismét elsőként végzett a nemzetközi mezőnyben.

A hajtű, amivel elnyerte a trófeát, a balettos tervek alapján született. Egy lendületes tánc mozdulatot ábrázol. Az ébenfa
alapra  platina  fémmel  ötvözött  aranyból készítettük el a
formát,  amit  különleges, egyedi csiszolású akvamarinnal
és tengernyi apró gyémánttal díszítettünk.

 

Táncoló Gyémántok, nemzetközi körút

Soha eddig nem volt példa arra, hogy az ékszerek és a balett így
összeolvadjon. A Splendor - Ékszer és a Szegedi Kortárs Balett
most közös produkciót hozott létre, melynek premierjére 2013
áprilisban került sor. Nem várt mértékű sikere kapcsán most
nemzetközi körútra készülnek az alkotók és táncosok együtt.

A történetben a gyémánt születését követhetjük végig, amit a
négy őselem formál. A különböző elemek megjelennek a balett
mozdulatokból inspirált ékszer garnitúrákban, és a táncban.

55 díjnyertes tárgy világszerte

Orsi és Dani szenvedélyesen tervez és alkot.
Szívesen vesznek részt világversenyeken, ahol
-nemzetközi viszonylatban is- kiugróan
sok díjat nyernek el.

Két specialitásuk: a személyiségre tervezett, egyéni
tárgyak alkotása és a szoborszerű, térbeli tervezés,
mely igen ritka a "high-end" ékszerek világában.

Dubai ékszertervezői verseny,  1. díj

Nagyné Ráski Orsolya és Nagy Dániel, Dubaiban abszolut első
díjat nyert akvamarinnal és gyémántokkal díszített arany
ékszer különlegességükkel.

Ezzel az eredménnyel immáron az 54. trófeájukat kapták meg
a sikeres személyi ékszertervezők, akik sok tervezői és alkotói
versenyen indulnak világszerte, hasonló sikereket aratva.

Jegygyűrűk, eljegyzési ékszerek

"Imádjuk a munkánkat, mert hihetetlenül inspirál az alkotásaink
által fakasztott öröm. Csodálatos valakinek a boldogságához
hozzájárulni, és nagyszerű érzés, hogy a munkánk gyümölcse
a birtokos kiemelten megbecsült kincse lesz. Kivételes,
személyiségről, egyéniségről, kapcsolatokról, örömről,
szerelemről mesélő tartós érték, személyes szimbólum."

A gyermek születése az élet kiemelkedő pillanata

Az élet valóban maradandó és kedves pillanata a gyermekünk
születése. Ő általuk válunk szülővé, a kedvéért jobb emberré.
Ők adnak értéket az időnek, az élményeknek, a világnak.

Imádunk gyermek áldás által ihletett ékszereket tervezni.
Rejtett mondanivalójukkal, sokszor gazdagon formatervezett
tárgyak születnek, tele érzelmekkel, rejtett jelentéssel, és
tudjuk, hogy kiemelten megbecsült, szeretett alkotássá válnak.

Esküvői ékszerek

Több, mint egy évtizede készítünk jegygyűrűket,
karikagyűrűket, esküvői ékszereket. Élvezzük a
párokkal való közös tervezést, ötletelést, mely akár
1-2 órát is igénybe vesz. Fontosnak tartjuk a teljes
tájékoztatást, hogy tudatos döntések során fel tudják
építeni a Saját, személyes szimbólumaikat. Ezen az úton
pedig kézen fogva vezetjük végig őket. A megszülető
eredmény fakasztotta boldogság a mi legfőbb fizetségünk.

Egyéniségre tervezett műalkotások

Orsi és Dani specialitása a szoborszerű térbeli formatervezésen
kívül, a tárgyak személyessé tételének szokatlan mértéke.

"Olyan exkluzív szolgáltatást nyújtunk, melynek folyamán
megismerjük az ékszer viselőjét,személyiségét,küllemét,
stílusát, történetét, kapcsolatait, fontos szimbólumait,
és így olyan személyiségre szabott alkotás születhet,
mely amellett, hogy csodaszép ékszer, igazi személyes tárgy."

SplendorKapcsolat

Ritkaságok, különlegességek

Az ékszer ritkaságok fejezetet azért nyitottuk, mert nagyon sok nemes és egyéni, személyes eszköz és ékszer alkotásával bíznak meg bennünket. Ezek a tárgyak rituáléinknak, szokásainknak, szenvedélyünknek, hobbinknak, vagy élethelyzeteinknek adnak rangot.

Üzleti megjelenés, étkezés, test ápolás, jóslás, dohányzás, sport, teázás, ezotéria... mindegyik témában számos, szokatlan ékszer különlegesség megtervezésével és elkészítésével bíznak meg bennünket. Ezen kívül tollak, szemüveg tartók, gyógyszer tartók, míves, kézzel készített lakás dekorációs elemek, és a lista a végtelenbe nyúlik. Ennek talán az az oka, hogy híresek vagyunk róla, hogy mi azokat a feladatokat is elvállaljuk, amit más már nem. Szeretjük a kihívásokat, és talán nincs is lehetetlen, csak eléggé akarni kell.

Örömmel nyúlunk a hagyományostól eltérő, modern dolgok nemes és egyedi megformálásához, mint egy egyéni formatervezésű telefon, vagy pendrive elkészítése. Szívesen alkotunk alkalmi viseleteket, mint az egyéni csontozatára, izomzatára alkotott ékszer cipőket, vagy a viselő fülének formáira alakított, azzal tökéletes harmóniát sugárzó, extrém fülbevalók. De ugyanilyenek a törvényszerűen kedvencekké váló, különösen személyes, tárgyak, melyek hordozzanak kapcsolatokat, személyiség jegyeket, személyes szimbólumokat, és mindazt, amitől igazán az egyén saját személyes tárgyává válik az adott nemesfém műalkotás, ami egyébként értékes és csodás megjelenésű formatervezett ékszer, de nem CSAK egy ékszer, hanem AZ ékszer.

Ékszer Szandálok

Mindig keressük a kihívásokat, és sokszor az ötvösség határárait feszegetjük. Készítettünk már arany és rája bőr táskát, bubinga fa varázsbotot briliánsokkal, ében és mahagóni arany órát konyak gyémánttal, ezüst övcsatot fa betéttel, arany és ébenfa gyógyszertartót, gyémántokkal díszített arany veretes bőr pénztárcát, és sok furcsaságot, de minden esetben különleges lett az eredmény.

Először Orsira készítettem magas sarkú ékszer szandált, a Tahiti Gyöngy Trófea ékszerversenyre, mely elnyerte a regionális nemzetközi döntő 1. díját. Láttam már ékszer cipőt másoktól, de csak rávarrták az arany díszeket. A miénknek viszont elválaszthatatlan tagja a nemesfém, így sokkal tartósabb, és kiforrottabb. A cipő és az ékszer együtt kerül megtervezésre, és együtt készül, mert nem lehet utólag integrálni az ékszer elemeket.

Bővebben...

Férfi Ékszerek

A férfi ékszerek kevésbé szokványos díszek a női ékszerekhez képest, pedig nagyon komoly kereslet van rájuk. Az igény természete egészen más jellegű, és talán ezért nem tud fogást találni rajta a sorozatgyártás, így kisebb a kínálat, és kevesebb a divat irányzat.

Érdekes módon a férfiak nem viselnek bármit csak mert szép, mert arany, ezüst, vagy platina. Azt figyeltem meg, hogy a férfiak a személyes tárgyakat a nőknél is jobban preferálják. Mikor rájönnek, hogy esélyük van egy nagyon személyre szóló, egyéni műalkotás birtokosává válni, amelynek minden paraméterét ők határozhatják meg, a kezdeti érdektelenségből a nőknél is érdeklődőbbé válnak.

Bővebben...

Születési Ékszerek

Ahogyan kopik az igény a tömeg ékszerekre, és az egyedileg készülő, személyes töltetű alkotások felé fordul a figyelem, egyre több esetben találnak meg bennünket egy ember, egy pár, egy család életében is kiemelkedő fontosságú eseményekkel kapcsolatos emléktárgyak, ékszerek tervezésével, egyedi alkotásával, legyen az akár aranyból, ezüstből, platinából. Sok esetben a gyöngyök, drágakövek, gyémántok száma, formája, mérete szimbolizálja a család viszonyát, felépítését, a fém ívei pedig az összetartozást, őrzést, biztonságot, szeretetet.

Minket 3 gyönyörű és egészséges gyermekkel áldott meg Isten, és én is megajándékoztam Orsit mindegyikük születésekor valami olyan különleges, személyes töltetű ékszerrel, melynek szimbolikája a gyermekáldáshoz kapcsolódik, de egyik sem túl direkt, így az ékszert bármilyen élethelyzetben hordhatja.

Tehát a babaszületéssel kapcsolatos ajándékozási kedvet abszolút megértjük. Magasztos célnak találjuk, biztosak vagyunk abban, hogy egy ilyen kiemelkedő, ritka és fontos eseményre szóló ékszer, kiemelkedő szerepű lesz, tehát nem lehet átlagos.

Bővebben...

Ékszer Pendriveok

A XIX. század végén, és a XX század elején nagyon sok hétköznapi használati tárgy készült nemesfémből, így az ezüst étkészletek,  púder kompaktok, pipere eszközök, képkeretek, dohányzással, társadalmi élettel kapcsolatos dísztárgyak, nemesfém tárgyak, ékszerek. Ezeket mára kiszorította az olcsó, tömeggyártott tárgyak tömege. Szerettem azt a kort, ahol személyesek voltak ezek a tárgyak, és értéket képviseltek, körbe vette az embereket a művészet és esztétikum.

A mai világnak is vannak szerencsére ilyen igényei. Persze ma már ritkaság számba megy ezüst fésülködő szettet, vagy tinta tartót rendelni, viszont vannak olyan ékszerek, melyek a mai kor rutinjához igazodnak. Ilyenek a művészi kivitelű, egyéni jellemzőket hordozó pendriveok is.

Bővebben...

Telefon ékszerek, ékszertelefonok

Először 2004-ben készítettünk ékszer kivitelű mobil telefont, melyet a Tahiti Gyöngy Trófea, nemzetközi világversenyére készítettünk. Az Amerikai Egyesült Államokban egy verseny abszolút első díját nyertük vele, a Tahiti Gyöngy  Trófeán több ezer induló közül a rangos második helyezést nyertük el kategóriájában, majd további versenyeken számos további díjat kapott az alkotásunk.

A telefon jól jellemzi a gondolkodásmódunkat. Egyszeri és megismételhetetlen mind külsejében, mind belső értékeiben. Szabad formájának egy tengeri kagyló adott alapot, egyénileg metszett, vésett drágakő billentyűzete, gyöngyökkel és gyémántokkal borított felülete, organikus, ergonomikus formája, különleges megoldásokban gazdag jellege megismételhetetlen egyedi különlegességgé emelte őt, a Frutto di Mare nevű ékszertelefont.

Azóta több további, egészen más arányú, formájú arany telefont is készítettünk már. A közös jellemző a szokatlan, egyéni forma volt. Így váltak személyessé, egyénivé, valóban ritka különlegességgé.

Bővebben...

Ékszer táskák

Amikor az első ékszercipőket elkészítettük, azonnal megjelent az igény, hogy ékszer kivitelű táskákat készítsünk hozzájuk. Olyan arannyal, platinával vagy ezüsttel díszített, drágakövekkel, gyémánttal vagy gyönggyel díszített apró táskákról van szó, amely illeszkedik a cipő jellegéhez, és garnitúraként lehet viselni.

A táska hasznos és öltöztet is. Nem csak hölgyek, de a férfiak is hordozzák magukkal személyes tárgyaikat, telefonjukat, kulcsaikat, zsebkendőjüket, névjegy vagy bank kártyáikat minden helyzetben, így bármilyen eseményen fontossá válik az a stílusos, személyes és az öltözékhez is illeszkedő apró, vagy nagyobb táska, mely lehet egyben egy személyre szóló művészi alkotás is.

Bővebben...

© 1996-2015 - Minden jog fenntartva. Magyar  |  English  |  Русский  |  Deutsch          
PRESZTÍZS
Orsi és Dani, az ékszertervezők
Világbajnok műalkotások
A Splendor stílus
ÉKSZEREINK
Ékszerfotók
Érdekes történetek
Ékszertervezés
Ritkaságok
ÉKSZERFOTÓK
Karkötők
Brossok
Fülbevalók
Jegygyűrűk
Garnitúrák
Férfi Ékszerek
Nyakékek
Dísztárgyak
Medálok
Gyűrűk
Különlegességek
Karikagyűrű
SZEMÉLYES KAPCSOLAT
Kapcsolat
Rólunk
Aktualitások
Sajtószoba
MEGOSZTÁS
Facebook oldal
Megosztás Facebook-on