Újabb Győzelem Dubaiban !!!

Orsinak sikerült megismételnie a bravúrt.
Ismét elsőként végzett a nemzetközi mezőnyben.

A hajtű, amivel elnyerte a trófeát, a balettos tervek alapján született. Egy lendületes tánc mozdulatot ábrázol. Az ébenfa
alapra  platina  fémmel  ötvözött  aranyból készítettük el a
formát,  amit  különleges, egyedi csiszolású akvamarinnal
és tengernyi apró gyémánttal díszítettünk.

 

Táncoló Gyémántok, nemzetközi körút

Soha eddig nem volt példa arra, hogy az ékszerek és a balett így
összeolvadjon. A Splendor - Ékszer és a Szegedi Kortárs Balett
most közös produkciót hozott létre, melynek premierjére 2013
áprilisban került sor. Nem várt mértékű sikere kapcsán most
nemzetközi körútra készülnek az alkotók és táncosok együtt.

A történetben a gyémánt születését követhetjük végig, amit a
négy őselem formál. A különböző elemek megjelennek a balett
mozdulatokból inspirált ékszer garnitúrákban, és a táncban.

55 díjnyertes tárgy világszerte

Orsi és Dani szenvedélyesen tervez és alkot.
Szívesen vesznek részt világversenyeken, ahol
-nemzetközi viszonylatban is- kiugróan
sok díjat nyernek el.

Két specialitásuk: a személyiségre tervezett, egyéni
tárgyak alkotása és a szoborszerű, térbeli tervezés,
mely igen ritka a "high-end" ékszerek világában.

Dubai ékszertervezői verseny,  1. díj

Nagyné Ráski Orsolya és Nagy Dániel, Dubaiban abszolut első
díjat nyert akvamarinnal és gyémántokkal díszített arany
ékszer különlegességükkel.

Ezzel az eredménnyel immáron az 54. trófeájukat kapták meg
a sikeres személyi ékszertervezők, akik sok tervezői és alkotói
versenyen indulnak világszerte, hasonló sikereket aratva.

Jegygyűrűk, eljegyzési ékszerek

"Imádjuk a munkánkat, mert hihetetlenül inspirál az alkotásaink
által fakasztott öröm. Csodálatos valakinek a boldogságához
hozzájárulni, és nagyszerű érzés, hogy a munkánk gyümölcse
a birtokos kiemelten megbecsült kincse lesz. Kivételes,
személyiségről, egyéniségről, kapcsolatokról, örömről,
szerelemről mesélő tartós érték, személyes szimbólum."

A gyermek születése az élet kiemelkedő pillanata

Az élet valóban maradandó és kedves pillanata a gyermekünk
születése. Ő általuk válunk szülővé, a kedvéért jobb emberré.
Ők adnak értéket az időnek, az élményeknek, a világnak.

Imádunk gyermek áldás által ihletett ékszereket tervezni.
Rejtett mondanivalójukkal, sokszor gazdagon formatervezett
tárgyak születnek, tele érzelmekkel, rejtett jelentéssel, és
tudjuk, hogy kiemelten megbecsült, szeretett alkotássá válnak.

Esküvői ékszerek

Több, mint egy évtizede készítünk jegygyűrűket,
karikagyűrűket, esküvői ékszereket. Élvezzük a
párokkal való közös tervezést, ötletelést, mely akár
1-2 órát is igénybe vesz. Fontosnak tartjuk a teljes
tájékoztatást, hogy tudatos döntések során fel tudják
építeni a Saját, személyes szimbólumaikat. Ezen az úton
pedig kézen fogva vezetjük végig őket. A megszülető
eredmény fakasztotta boldogság a mi legfőbb fizetségünk.

Egyéniségre tervezett műalkotások

Orsi és Dani specialitása a szoborszerű térbeli formatervezésen
kívül, a tárgyak személyessé tételének szokatlan mértéke.

"Olyan exkluzív szolgáltatást nyújtunk, melynek folyamán
megismerjük az ékszer viselőjét,személyiségét,küllemét,
stílusát, történetét, kapcsolatait, fontos szimbólumait,
és így olyan személyiségre szabott alkotás születhet,
mely amellett, hogy csodaszép ékszer, igazi személyes tárgy."

SplendorKapcsolat

Kortárs Ékszerkiállítás

2012 Március 1-én került megrendezésre a Pro Jugendstil művészeti alapítvány szervezésében az a kortárs ékszerkiállítás sorozat, melyen a legnagyobb volumennel a Splendor - Ékszer képviseltette magát. Sokak szerint a legszebb és érdekesebb ékszerekkel is.

A Corinthia Hotel elegáns Hársfa termében iparművészek, ötvösök állították ki különleges munkáikat. Leginkább külföldi látogatók érkeztek, és vettek részt a tárlatvezetésen. Jó volt látni a kollégák érdekes gondolataiból született alkotásokat, s így a tárlat sok színű és változatos élményt nyújtott.

  • Kortárs Ékszerkiállítás
  • Kortárs Ékszerkiállítás
  • Kortárs Ékszerkiállítás
  • Kortárs Ékszerkiállítás
  • Kortárs Ékszerkiállítás
  • Kortárs Ékszerkiállítás
  • Kortárs Ékszerkiállítás
  • Kortárs Ékszerkiállítás

Az esemény 3 napig tartott. Mindenkinek köszönjük a látogatást !

© 1996-2015 - Minden jog fenntartva. Magyar  |  English  |  Русский  |  Deutsch          
PRESZTÍZS
Orsi és Dani, az ékszertervezők
Világbajnok műalkotások
A Splendor stílus
ÉKSZEREINK
Ékszerfotók
Érdekes történetek
Ékszertervezés
Ritkaságok
ÉKSZERFOTÓK
Karkötők
Brossok
Fülbevalók
Jegygyűrűk
Garnitúrák
Férfi Ékszerek
Nyakékek
Dísztárgyak
Medálok
Gyűrűk
Különlegességek
Karikagyűrű
SZEMÉLYES KAPCSOLAT
Kapcsolat
Rólunk
Aktualitások
Sajtószoba
MEGOSZTÁS
Facebook oldal
Megosztás Facebook-on